Mielőtt elindulnál egy kalandos jemmázásra, ne felejtsd el elolvasni tippjeinket , melyek segítségedre lesznek a tökéletes használt ruha megtalálásában. Emellett pedig térképezd fel, hogy mely árnyalatok állnak neked igazán jól. A színtípusok meghatározása akkor lehet a legpontosabb, ha szakértőt is bevonsz a kérdésbe, azonban néhány jó tanáccsal otthon is kitapasztalhatod, hogy mely tónusok viselésekor ragyog a legszebben a szemed. És ne feledd, nincs olyan szín, ami ne állna jól, csupán a megfelelő árnyalatot kell megtalálnod.

A színtípusok meghatározása a XX. századból
A színelmélet tudománya nem újkeletű eszme, már évszázadokkal ezelőtt Sir Isaac Newton, Johann Wolfgang Goethe is foglalkozott vele, több híres tudóssal és művésszel egyetemben. Ámbár a színtanácsadás alapját adó évszak- vagy színtípus elmélet csak később, 1920-as években született meg, egy svájci festő, művészetpedagógus, Johannes Ittennek köszönhetően.
Majd ahogy adott volt az elmélet, 1980-as évek Amerikájában elterjedt a színtanácsadás lehetősége, Magyarországra pedig egy évtizeddel később, 1990-ben érkezett meg. Ekkor a színtípusok meghatározása során még az arisztokratikusan sápadt, fehér arcbőr és a ragyogó szem volt a trendi, aminek azóta búcsút intettek. Így hát napjaink színtanácsadói nem csupán a szépen megcsillanó szempárokat szeretnénk egy-egy árnyalattal előcsalogatni, hanem teljes harmóniára és természetességre is törekszenek.
A színtípusok meghatározása a 4 évszak szerint
Tavasz
A tavaszi színpalettáról száműzték a hideg és a sötét árnyalatokat, és a helyüket ragyogó, élénk és világos tónusokkal töltötték fel. A nyár előhírnökének árnyalatai pedig leginkább azoknak állnak jól, akiknek a szemei világoskék, zöld vagy világosbarna tónusúak, a hajuk aranyszőke vagy világosbarna. Így hát nekik meleg szívvel ajánljuk például a barackos, meleg alapárnyalatú színeket.
Nyár
Az évszak legmelegebb hónapjának típusába sorolhatunk mindenkit, akinek a bőre hűvös alaptónusú, szeme kék vagy szürke, a haja pedig szőke vagy világosbarna. Ezzel párhuzamosan pedig már sejthetjük, hogy nekik bizony a hűvös árnyalatok állnak jól.
Ezek között a kifejezetten világos és nagyon sötét színek nem szerepelnek, helyettük a visszafogott árnyalatokon van a hangsúly, mint például a homokszín, a fátyolos szürke, a türkiz- és sötétkék, a tengerzöld, a levendula, a mélyzöld, vagy akár a gyümölcsök színei.

Ősz
Napcsókolta bőr, borostyánszínű, zöld, akár barnás írisz és a vöröses árnyalatú haj mind arra utal a színtípusok meghatározása során, hogy ősz típusba sorolhatod magad. Az ősz színei a tavaszhoz hasonlóan ragyogó és meleg árnyalatok, azonban kevésbé telítettek. Ennélfogva a sötét, rezes tónusok, illetve a föld színei jelennek meg ebben a csoportban. Az alap színek között pedig a piros, narancssárga, sárga és a barna árnyalatokat köszönthetjük.
Tél
A zimankós téli hónapok színei a kékes alaptónusú bőrűeknek, zöld, sötétbarna vagy kék szeműeknek, illetve sötétbarna vagy fekete hajúaknak állnak a legjobban. Itt a fekete-fehér kontrasztja, a telített, élénk, hideg árnyalatok sora az úr, az alap színek között pedig a hűvös kék, a piros és a sárga tónusok szerepelnek.
A színtípusok meghatározása nem gyerekjáték
A fent felsorolt 4 színtípus azonban csak az alap, ugyanis a hazai színtanácsadók többsége 12 altípussal dolgozik, tehát mindegyik évszakhoz 3 másik altípust rendel hozzá. Már ebből is látszik, hogy a színtípusok meghatározása nem gyerekjáték, hanem egy komplex feladat.
Így hát a teljesen pontos konklúzióhoz mindenképp ajánlott egy színtanácsadót felkeresni, hiszen színskálák nélkül szinte lehetetlen küldetésbe vágjuk a fejszénket. Ám ettől függetlenül nyugodtan ismerkedhetünk a témával, illetve próbálgathatjuk a színeket otthon is.

A színtipusok meghatározása otthon
A színtípusok meghatározása előtt fontos tudni, hogy a színtípusodat leginkább az határozza meg, hogy milyen tónusú az arcbőröd, illetve mennyire élénk a szemed. Ha az arcodhoz emelsz egy-egy színt, akkor először azt érdemes megnézni, hogy a meleg vagy hideg, élénk vagy tört, sötét vagy éppen a világos tónusok emelik ki legjobban a bőröd, valamint a szemed színét.
Ha az élénk színek sápasztanak, akkor valószínűleg a nyár vagy ősz típus vagy, viszont ha feldobják a megjelenésed, akkor a tavasz lesz a nyerő. Emellett azt is ajánlott tudnod, hogy a világos színek a tavasz és a nyár típusúaké, míg a sötét árnyalatok az ősz és tél csoportjába tartozóakhoz passzolnak

Mielőtt felrajzolnád magad a színpaletta megfelelő helyére, mindenképp mosd le a sminked, állj természetes fénybe, és vegyél fel egy fehér felsőt. Ezt követően pedig figyeld meg a szemed élénkségét. Ha a szemed színe vibrál, akkor a tavasz vagy a tél lesz a befutó.
Majd vizsgáld meg azt is, hogy a szemedhez képest a bőröd világos-e. Ha igen, akkor tél, esetleg tavasz típus lesz a nyerő, más esetben (pl. barna szemnél és kreol bőrnél) pedig az ősz. És végül ne feledd, hogy a színeket mindig egymással, tehát a különböző árnyalataival hasonlítsd össze! Ha pedig egy-egy árnylat egyértelműen nem a tiéd, viszont mégiscsak tetszik, akkor viseld azt nadrágként vagy szoknyaként, az arcodtól távo